Elérhetőségeink

Webpartnerek

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Ma van

Mádl Ferenc hosszú éveken át a magyarság méltó jelképe volt, Személyében tudóst és igaz EMBERT, „emberséges” embert tisztelhettünk. Nem megosztó, sokkal inkább vonzó és a nemzeti együttműködést szolgáló személyiség volt. Saját bevallása szerint: "Isten, gondviselés, emberi méltóság, erkölcs, szabadság, szolidaritás és szeretet" olyan szavak, amelyek "útjelzők" voltak számára. Magyarország határain kívül élő magyarok számára a „szeretet nagykövete” volt.

Érdemeit sokáig lehetne sorolni. Méltó államfője volt Magyarországnak, távozása nemzeti gyász és fájdalom.

A Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fóruma, 30 tagszervezete nevében mély részvéttel búcsúzúnk a magyarság kiváló fiától, osztozunk feleségének, Dalma asszonynak, gyermekeinek és unokáinak gyászában, amely az anyaország és az összmagyarság gyászával is közös.

Emlékét szívünkben őrizzük.

A Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fóruma

a képen: "A Magyar Világ” c. kiállításon, a Hungexpón, Mádl Ferenc meglátogatja a Szövetségünk standját.


 

 

A Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fóruma 1997 elején úgy döntött, hogy laza, kerekasztal szerkezetét feladva, egy egységes magyar érdekvédelmi szervezetet hoz létre, az 1995-ben a Fórumba tömörülő 5 szervezetek bázisán. 1999 derekára, 13 kárpátaljai érdekvédelmi szervezet kért és kapott felvételt a tagszervezeteink közé.

Mai napra 30 tenni akaró és jól működő szervezet alkotja a Fórum tagságát.

Nem zárunk ki senki olyat sorainkból, aki hajlandó valamit tenni környezetünkért a napi taposómalom és a megélhetésért való hajsza mellett. Sorainkba hívunk minden olyan magyar szervezetet, aki egyetért nézeteinkkel és még nem adta fel a reményt, hogy szűkebb hazánkban - Kárpátalján van helyünk, jogunk és erőnk a fennmaradáshoz.

Célkitűzéseink a következők:

Elérni a nemzeti identitás megtartásához való jog minél szélesebb körű biztosítását, beleértve meglévő intézményrendszerünk megőrzését és továbbfejlesztését;

Kiállunk a gazdasági szerkezet korszerűsítése és reformja mellett, amely maximálisan figyelembe veszi a helyi közösségek és a konkrét emberek, gazdálkodók érdekeit;

Elérni az ukrajnai és a magyarországi hivatalos szerveknél, hogy a kárpátaljai valamint az ukrajnai magyarság, mint a magyar nemzet szerves része, szabadon ápolhassa kapcsolatait Magyarországgal;

Tevékenységünk során tiszteletben tartani Kárpátalja magyar és nem magyar lakosságának akaratát, amely az 1991-es népszavazáson nyilvánult meg;

A felsorolt céljainkat a következő lépések segítségével kívánjuk elérni:

támogatunk, együttműködünk és részt veszünk minden olyan kezdeményezésben, megmozdulásban, amely elősegíti a magyarlakta települések helyi önkormányzatainak önállósodását, erősödését, valamint ezek széleskörű együttműködését;

más magyar érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel közösen kiállunk a meglévő ukrajnai magyar közművelődési intézményhálózat fenntartásáért, ennek továbbfejlesztéséért, különös hangsúlyt helyezve a közép értelmiségi réteg kinevelésére;

létre kívánunk hozni egy információs-tanácsadó hálózatot a járási székhelytől a falvakig, ahol a magyar lakosság megfelelő szakemberek segítségével tájékozódni tudna az élet mindennapi útvesztőiben, a továbbtanulástól a földigénylésig, bővíteni kívánjuk a már működő vállalkozásfejlesztő központot;

folyamatosan szorgalmazzuk az állami szerveknél, hogy polgártársaink magyarul is eljárhassanak ügyes-bajos dolgaik intézése során, nem csak a többségi magyar falvakban;

folyamatosan követelni kívánjuk az ukrán államtól, hogy az állampolgári jogon nekünk is járó kulturális és közművelődési intézményeink rendszeres támogatásban részesüljenek, ahogy ezt a hatályos ukrán törvények előírják;

távlati terveink szerint, tevékenységünket egy saját kulturális-gazdasági havilapban szeretnénk megjelentetni.

Kérünk minden tenni akaró kárpátaljai magyart, akinek nem közönbös családja, gyermekei jövője, csatlakozzon és próbáljuk meg közösen lakhatóvá tenni szülőföldünket.
Ezzel a javaslattal fordulunk minden kárpátaljai magyar érdekvédelmi és szakmai szervezethez is.

Cselekedjünk, hogy továbbra is otthon legyünk itthon!

 

 
A Szövetség működése (forma, engedély száma, kelte, legfőbb döntéshozó) :
Forma                          - civil szervezet,
Engedély száma             - 058 sz. bejegyezve 1995.október 19.
Döntési szervek - Közgyűlés, elnökség
D9ntéselőkészítő szerve – elnökök tanácsa.
 
Tevékenységi terület :
Szaktanácsadás    - legsikeresebb téma:
Mivel a Kárpátaljai Magyarság túlnyomó része a síkvidéken él és földműveléssel foglalkozik, így nem szokatlan, hogy a gazdaszövetségeinken keresztül nagyon sok farmergazda fordult hozzánk, a már meglévő földjeik megtartásával kapcsolatban.
Szövetségünk egyik tagszervezete (NVSZ) által kidolgozott, és lebonyolított program alapján, 14 ezer kárpátaljai, magyar gazda magántulajdonú földterületet kaphatott.
Szintén a tagszervezetünk (NVSZ) által lett kidolgozva a „Zöld program” néven ismert, műtrágya és kukorica vetőmag segélyakció.
Szövetségünk készítette elő, a több mint 400 000 karaktert magába foglaló „ Befektetői Kézikönyv kis- és középvállalkozók részére” amely szinte kizárólag az anyaországi vállalkozóknak készült.
A helyi gazdák részére 2 db. füzetet készítettünk és jelentettünk meg melyek a föld- és vagyonprivatizációval kapcsolatos jogszabályokat ismerteti magyar nyelven.
Helyi kiállítások, konferenciák szervezése mellett, három alkalommal szerveztük, vállalkozóink megjelenítését a Budapesti Hungexpón.
            Tevékenységünk jelentős részét a partnerkeresés, különböző anyagok vámtételeinek, export-import feltételeinek ismertetése, valamint a privatizáció kérdéseivel kapcsolatban fejtjük ki.
            Az utóbbi évben újra megszaporodtak azok a kérések, melyek egy új vállalat alapszabályának elkészítéséhez, valamint annak állami bejegyzéséhez kér segítséget.
            A Vállalkozás fejlesztési központ létrehozása óta számtalan kérelem érkezik felénk, EU-s és anyaországi támogatási pályázatok elkészítésére.
 
Vállalkozásokkal kapcsolatos kérelmek, témák :
 
Kis- és középvállalkozások
 
            A „szovjet”típusú nagyvállalatok megszűntével egyre fontosabb helyet foglal el régiónk gazdaságában is a helyi kisipar, magánvállalkozások. Meggyőződésünk, hogy az egyéni vállalkozások, helyi kézműipar, szolgáltatási szféra jelentősebb odafigyelést kíván, mivel régiónk egyik húzóágazataként kell kezelni. Tucatnyi ilyen kezdeményezésről van tudomásunk, és lehetőségeinkhez mérten, minden eszközzel támogatjuk is azokat. Terveink szerint, nagy lendületet adhatna a magánvállalkozások talpra állítása, megerősítése terén egy „Vállalkozói Inkubátor Ház” létrejötte.
 
Közös vállalatok
Kárpátalja, geo-politkai helyzetéből kifolyólag előnyös helyen van vegyesvállalatok létesítéséhez. Mai napig 25 vegyesvállalat alapítását segítettük elő. A tapasztalataink alapján, bizton állíthatjuk, hogy az anyaországnak nagyobb figyelmet és üzleti alapokon nyugvó segítséget kellene fordítani a magyarlakta régióba irányuló Magyarországi kis- és középvállalkozókra, mivel ezek az igazi partnerei a Kárpátaljai magánvállalkozásoknak.
 
Partnerközvetítés
 
Most műanyag-feldolgozáshoz, cipőfelsőrész-készítéshez, gombatermesztéshez, de várunk partnereket, varrodai bérmunka és bértermelés megszervezéséhez is.
 

Bővebben...